2008 OP EB 2
Nos tehát ott hagytuk abba, hogy tegnap vízre ment a csapat. Megjött a déli 3-4 Bft-os erősséggel, ami sajnos csak az első futam végéig tartott ki, ekkor ismét leállt olyanra, mint hétfőn, tehát forgolódósra, meg-megfrissülőre. Akik ismerik a Gardát, azoknak mondom, hogy 160-190° között forgolódott a szél (torbolei oldal és tóközepe között). Ebben kellett megtalálni a ritmust. Lányoknál ez Fanninak egészen jól sikerült, olyannyira, hogy tegnap a 3 futamban ment 3,10,5 helyeket. Ezzel összetettben a 3. helyen áll. Lányoknál az 1-7 meglehetősen kiegyensúlyozottan megy és pontilag szorosan vannak egymáshoz képest, míg a többiek mögöttük már több ponttal vannak lemaradva, de természetesen még 7 futam hátravan. Török Petivel beszélve azt mondta, hogy Fanni nagyon jó rajtokat csinált, ennek is köszönhetőek a jó helyezései. (Hiába az aranyköpés az aranyköpés: „Jó rajt az fél győzelem”) Fanni önbizalma nőtt, és ezáltal sokkal nyugodtabb és magabiztosabb is a futamoknál. A srácoknál a mezőny már nem annyira kiegyensúlyozott, mint a lányoknál. Itt az első...