Kedves Szülők és Edzők!
Köszönjük, hogy ennyien kitöltötték a kérdőívünket. Úgy gondoljuk, hogy egy reprezentatív felmérés jött létre, mely támpontokat adhat az OPOSZ további működésére. Az OPs szülőket és az edzőket is megkértük egy hasonló kérdőív kitöltésére, így a két csoport eredményei alapján szeretnénk megosztani a leszűrhető eredményeket.
A szülői és edzői válaszokból is egyértelműen kiderül, hogy a versenyrendszerben valamilyen változásra van szükség. Ennek tükrében a 2023-as versenyszezont az alábbi szempontjaitok szerint kívánjuk kialakítani:
legyen több gyakorlásra alkalmas verseny, a ranglista versenyeket megpróbáljuk a szezonon belül későbbi időpontokra rakni,a bajnokságot átrakjuk szeptember végére.
Erős támogatást kapott az egymásra épülő versenyzési rendszer bevezetése, így idén télen kidolgozzuk ennek a rendszerét, amit a 2024-es szezontól kívánunk bevezetni.
Jelentős többség úgy gondolja, hogy az iskolai szünet alatti versenyek inkább hétköznapokra essenek, ezt az igényt mindenképpen továbbítjuk a rendező klubok irányába.
A Nádas kupák díjazásával kapcsolatban egy érdekes eredmény keletkezett, miszerint a szülők körében abszolút támogatott a Nádas ranglista megőrzése, míg az edzők úgy gondolják, hogy inkább káros, mert a Nádas...